boldogság

Az alábbi képen látható idézet pottyant be az olvasómba valamikor. Csekély angol tudásom alapján a következőképpen hangzana ez magyarul:
“Amikor 5 éves voltam, anyukám azt mondogatta az élet lényege a boldogság. Amikor iskolába mentem, megkérdezték mi akarok lenni ha felnövök. Azt írtam: boldog. Azt mondták nekem, nem értettem a feladatot, mire én azt mondtam: nem értik az életet”

Kedves kis történet. És azt hiszem nagy igazsága van.

clipped from ffffound.com

szeretet, házasság

Azt mondják, mindenkinek van valami tehetsége, valami, amiben kimegaslóan jobb mint a többség, amit, ha úgy tetszik istentől kapott. Az ilyen tehetséggel ha kezd valamit, azzal jobbá teheti nem csak a saját, de mások életét is. Van akinek jó kézügyessége van, van aki eszméletlen nagy koponya, mások új dolgokat találnak fel és még sorolhatnám. Sokszor gondoltam arra, én vajon mit kaphattam, ha egyáltalán kaptam bármiféle istenadta tehetséget. Hát azt hiszem, én a szeretet ajándékát kaptam. Mondhatnád persze, hogy nagy dolog, de ebből megélni nem lehet. Na ja. Nem oszthatom meg a világgal, nem tehetem jobbá százak, vagy ezrek életét, de azon a kevesek, akik részesültek, részesülnek belőle, ha csak egyszer is, azok talán tudják, mekkora kincs is a szeretet.

más. Ha én egyszer valamit csinálok, akkor azt ‘teljes gőzzel’, szívvel lélekkel csinálom. Bizonyos értelemben ez azt is jelenti, hogy maximalista vagyok, főleg magammal szemben. Nem tagadom. Más értelemben ez azt jelenti, ha valamibe belefogok, akkor abba belevetem magam az első pillanattó fogva. Kollegák, rokonok, barátok egyre gyakoribb kérdésére: “mikor nősülsz, fiam?” gyakran válaszoltam amit általában azok, akik már benne vannak a korban mégsem találtak társra: “még ráérek”. Nevettük sokszor, hogy amilen vagyok, majd egyszer jól meglepek mindenkit és közlöm, hogy ja, a a múlt héten / a jövő héten. Ha nem is szó szerint kell érteni, de magam ismerve nagyon is elképzelhetőnek tűnt a dolog, hogy egyik napról a másikra történnek az események. Hát eddig azért nem így lett, legalábbis a szó szoros értelmében nem. De ebbe most ne is menjünk bele. Igazán nem is erről akartam most beszélni.

Nemrégiben feltették nekem a kérdést: Te milyen esküvőt szeretnél? Nos, nem könnyű kérdés, pláne, hogy hiszem és vallom, nem azon múlik, kivel és hogyan fogod leélni az életed. A felhajtásokat amúgy se szeretem, főleg ha én vagyok a figyelem középpontjában. Hát presze, hogy egyzerűt szeretnék. Aztán eszembe jutott valami. Évekkel ezelőtt egy amatőr irodalmi kör tagjaként találkoztam a következő néhány sorral. A szerző nevére nem emlékszem, nézze el nekem, és ha véletlen olvassa, hát írjon nekem:

“Távol a “világtól” végeláthatatlan buckákon, egy fűvel borított domboldalon két szerelmes. A lányon az elképzelhető legszebb menyasszonyi ruha, a meztelen teste. A fiún az elképzelhető legelegánsabb öltözet, azaz ő is meztelen. Természetes szépségükben, csupaszon, smink nélkül – mint Ádám és Éva – állnak a napsütésben. Egymásra néznek, a fiú letérdel. 

- Szeretni akarlak, nem birtokolni – mondja.

Most a lány is letérdel. Elismétli az előbb hallott szavakat, majd kezdetét veszi a násztánc, és az első védekezés nélküli szeretkezés. Templomban, vagy közjegyzõ előtt nem házasodnak össze sohasem. Annál erősebb kötelék ez.”

Hát valahogy így képzelem én is.

nemtudok

Hiába. Bármennyire is akarok, nem tudok más lenni mint amilyen vagyok. Ha meg is kellene keményíteni a szívem, nem tudom. Néha megpróbálom és úgy teszek, és tán úgy tűnik, kemény vagyok és érzéketlen, és kicsit talán magam is elhiszem, pedig valójában legbelül elolvadok. Nem tudok színlelni. Nem tudok jó pofát vágni ha nem akarok és nem tudok gonosz lenni ha nem akarok. Ha akarnék, akkor sem tudok. 

Írtam ide mást is, de inkább hagyjuk. Magam sem értem miért írom ezt..

És egy nóta is eszembe jutott.  Zenehallgatás: Csak úgy csinál

dalszöveg pl. itt

lángok

Forró, perzselő, lobogó lánggal égek. Nem oly rég csak parázs és hamu voltam, s a parázs is csak pislákolt szívem közepében. Minden más hamuvá égett. Az utolsó izzó parázsszemeket szívembe zártam, és reménykedve vártam, hogy lesz ami táplálja majd, mielőtt végleg kialszik. Olykor, kis fuvallat jött, felszította parazsam. A fuvallat apró száraz leveleket sodort s a parázs fel-fel lobbant, de a szellő ahogy hozta el is sodorta az éledező lángokat. Te jöttél aztán s a fellobbanó lángokat két kezeddel óvtad, hogy el ne vigye a szél, s táplálni kezdted lassan, hogy erősödjön. Éreztem, ahogy egész szívem izzani, parázslani kezd és apró lángnyelvek csapnak ki belőle. A lángnyevek lassan indultak el szívemből és lassan egész testem lángokban égett. Lángoló ruhát öltöttem, perzselőt. Karjaim, lábaim, ujjaim lángnyelvekké váltak, apró táncoló lángnyelvekké. Hol izzó pirosak, hol élénk sárgák, hol zöldben és kékben játszók. Fejemen lángoló korona ég, szememből szikrák pattognak. Hangom mint pattogó tűz, lélegzetem, mint a tűz lobogása. Észrevétlen törtem ki két kezed védő árnyékából, körülfontam karod és egész tested. A lángok körülfontak, óvtak, melegítettek. Te csak tűrted és maradtál a lángok közepében, tápláltad tüzem. Én mgis megijedtem. Mi lesz, ha a tűz megperzsel, megégsz? Mi lesz ha a lángok felemésztnek és nem leszel többé? Visszafogtam hát a perzselő lángokat, de tudnod kell, legbelül lobogó lánggal égek tovább és tüzem Te táplálod. Én vigyázok, hogy meg ne perzseljen, de kérlek Téged, Te vigyázz, hogy a tűz soha ki ne aludjon.

hangulat

Még valami a múlt heti hangulatomat leginkább ez a vers jellemzi. Ki is emeltem az utolsó sort, ami a fejemben járt napokig. Válaszl küldöm mindazoknak a barátaimnak – akik tán aggódnak néha a borús llapotkijelzők meg egyebek miatt – bár lehet hogy a blogom nem olvassák. Volt már rosszabb is és lehetne még rosszabb is. De már jobb!! mielőtt ostromolni kezdenétek a kérdésekkel, hogy mi a letargia oka. 

József Attila: JÓZSEF ATTILA

Vidám és jó volt s tán konok,
ha bántották vélt igazában.
Szeretett enni s egyben másban
istenhez is hasonlitott.
Egy zsidó orvostól kapott
kabátot és a rokonok
úgy hívták: Többé-itt-ne-lássam.
A görög-keleti vallásban
nyugalmat nem lelt, csak papot -
országos volt a pusztulásban,

no de hát ne búsuljatok.

félelem

Nehéz, gondterhes hét, hetek állnak mögöttem. Számtalanszor leültem, hogy szavakba öntö gondolataimat. Nem akart sikerülni sehogy sem. Pedig küzdöttem nagyon, hogy kiadjam magamból mindazt, mi bennem szorult. Jót és rosszat egyaránt. Könnyebb lett volna a lelkem, mégse sikerült. Talán jobb is, mert feldúlt, zavart, összetört voltam. Ha kiírom mindazt ami bennem van talán bántottam volna másokat és talán magam is. Mára letisztultak a gondolataim, de nem árt kiadni őket.

Furcsa egy világban élünk. Furcsák vagyunk mi magunk is. csukott szemmel, vakon járunk, elsiklunk a látható de értékes dolgok felett is. Ha valaki felnyitná szemünk, csak legyintünk, nem érek rá  - mondjuk. Fontos(nak látszó) dolgokkal töltjük időnket, csak hogy ne kelljen szembenézni az igazá fontosakkal. Valójában félünk szembenézni velük. Félünk szembenézni saját korlátainkkal. Félünk, hogy meglátjuk az igazságot, melyet keresünk. Félünk, hogy valaki megfogalmazza helyettünk azt amit mi is tudunk, csak éppen magunknak sem merjük bevallani. Kimondani végképp félünk. Félük a csalódástól, hát inkább nem remélünk. Sértve érezzük magunkat, hát megsértünk másokat, fájdalmat okozunk, azoknak is akik nem szolgáltak rá. Kifogást keresünk csakhogy leplezzük valódi félelmeinket, fájdalmainkat. Könnyes szemmel is mosolygunk, csakhogy ne lássák, sebezhetők vagyunk. Mert, ha látják rajtunk hogy van szívünk, hogy tudunk szeretni és tekintettel vagyunk másokra is, gyengének gondolnak, kihasználnak és átgázolnak rajtunk. Visszaélnek jóságunkkal.

Keményítsük hát meg szívünket, felejtsük el a szívet mely bennünk dobog? Öljük ki a lelket a testből? Legyünk, kegyetlenek, gonoszak, törtetők és szívrtelenek? Gázoljunk hát át mi is másokon? Nem tudom, képesek vagyunk-e rá. Néha muszáj megtenni. Talán. De ha lelked van, lelkiismereted is van. És míg egyik oldalon ott a siker öröme, a másik oldalon a lélek fájdalma amit tovább kell hordoznod. A fájdalom, hogy bántottunk mást és a félelem, hogy csalódnak bennünk. Nem kell hogy mindenki csalódjon, elég az is ha egyvalaki csalódott de pont neki nem szerettünk volna csalódást okozni. Talán ez sem jó megoldás.

Ne féljünk azért kimondani, ami a lelkünket nyomja. Ne féljünk bízni, elsősorban magunkban. Tárjuk ki szívünket. Ne a világ előtt, csak néhány arra érdemes személy előtt. Ne féljünk kimondani mitől félünk. Ne féljünk bevallani mi nyomja lelkünk. Valljuk be, ha sértve érezzük magunkat, mielőtt mi sértenénk meg mást. Legyünk őszinték legalább magunkhoz. Legyünk erősek és vállaljuk magunkat. De ne dacból, dühből, haragból. Folytatnám még a lelkesítő szöveget, de egyelőre legyen elég ennyi:

Menj végig az utcán, boldogan és bátran nézz szembe bárkivel aki arra jár. Úgy fog nézni rád mint egy marslakóra. Ne bánd, ne keresd az okát. Mosolyogj, légy vidám. Mosolyodra mosoly lesz a válasz.

valentin nap?

Elmúlt a hétvége. Volt Valentin nap is. Az igazat megvallva úgy nőttem fel, hogy fogalmam sem volt róla, hogy létezik ilyen. Az elmúlt pár évben viszont nagyon felkapott lett, sokan jó üzletet csinálnak belőle, és taán még igazán nem is elfogadott dolog, de a lényege máris régen elveszett. Nem tartom ezt a napot, de itt blogon illik megemlékezni róla.

Először is, mindig eszembe jut egy kedves, megható történet amit egy igaz barátomtól kaptam. A következő szöveget biggyeszette a végére: Valentin nep nem csak a szerelmeseké. Hát először azokhoz szólnék, akik éppen nem szerelmesek. Pontosan tudom, mennyire pocsékul érzed magad ezen a napon, Te aki éppen (vag ymár jó ideje) nem vagy szerelmes. Ezt látod, hallod, ez folyik a csapból is, ez a nap a szerelmeseké. Tuti jó. Minden rózsaszínbe és pirosba, szívecskébe és virágokba öltözik, mindent megvehetsz olcsón, de csak párban. Te pedig egyedül vagy és ilyenkor érzed csak igazán rohadtul magányosnak magad. Kitaszított vagy, egy selejt, aki elveszítette (vagy még meg sem találta) a másik felét. Ne gondold, hogy ettől kevesebb lennél. Számtalan ember van aki szeret és számtalan akit Te szeretsz. gondolj a szeretteidre és jusson eszedbe, minden nap ajándék amit szeretteid körében tölthetsz.

Másodszor azokhoz szólok, akik szerelmesek, vagy legalábbis van kedvesük. Nem attól lesz igazán szép ez a nap, hogy milyen csodával leped meg a kedvesed. Attól, hogy vele töltöd ezt a napot, és talán kicsit másképp mint a többit. Bár lehet, hogy megköveznek, de nem veszek semmiféle szivecskés csodát, tartom magam az elemhez: minden nap a szerelmesek napja amit a szerelmesek együtt töltenek. Ha hiszed, ha nem, nem árt ha elgondolkodsz rajta. Elég egyetlen nap, hogy hálát adj kedvesednek a szerelem adományáért?

csalódás

Gondolkodom már vagy egy hete. Úgy értem, szoktam gondolkodni, talán túl sokat is. De most egyvalamin gondolkodom már azóta. A csalódáson. Vajon mi a rosszabb? Csalódni vagy csalódást okozni. Én csalódást okoztam, most konkrétan egyvalakinek, de biztos máskor is, biztos mások nak is. Csalódtak már bennem biztos a szüleim, csalódott a tesóm, csalódtak a barátaim, a kollegáim és a nem kollegáim is. Tuti. Talán folyamatosan csalódást okozok. Ha nem, akkor is többször, mint kellene, és többször mint szeretnék. Persze tudom, elkerülni nem lehet. Megfelelni sem lehet mindig. Mégha jó is lenne. Azért próbálok. De tudnotok kell, először is magamnak nem okozhatok csalódást. Nem könnyű, szigorú vagyok. Leginkább magammal.

Hát most úgy érzem, csalódást okozni rosszabb. Persze csak ha akkor, akinél számít, hogy mit gondol rólam. De most nagyon is számít.

szerelem szerelem

“Egyedül félszárnyú angyalok vagyunk, s csak úgy tudunk szárnyalni, ha összekapaszkodunk”

Ez a kis idézet jutott eszembe ma, meg sokminden más is, de annak még utána kell néznem. Szóval arról akarok írni, hogy szerelembe esni jó dolog. Szerelmeslnek lenni is jó dolog. De mindennél jobb az az érzés, mikor napról napra rádöbbensz, hogy mennyire szerelmes és mennyire boldog is vagy. Mintha újra és újra szerelembe esnél ugyanabba az egy személybe, aki veled van. Ha együtt vagy vele azért, ha nem vagy vele akkor azért. Még ha attól nagyon szenvedsz, akkor is.  Megtaláltam a másik felem, összekapaszkodtunk és úgy tűnik össze is illünk, most pedig szárnyalunk. Nem is ragozom tovább. Úgyis kitaláltad. Boldog vagyok. Mi több, napról napra boldogabb. No komment.

értékeld

A napokban elgondolkodtam valamin. Mikor valakitől el kell válnunk egy időre talán még örülönk is sokszor. De ahogy mondani szokták, valami/kinek a fontosságát akkor érezzük igazán, amikor elveszítjük. Hát nem kell elveszíteni teljesen, csak nélkülözni kicsit. Máris többre fogjuk becsülni. Gondoljunk pl. arra, mikor folyton szidtuk azt a atanárt, hogy ilyen meg olyan és fellélegeztünk mikor bejelentették, hogy beteg és nem fogjuk látni egy ideig. De aztán jött valaki helyettesíteni és azt mondtuk, bárcsak mihamarabb meggyógyulna a jól megszokott tanárunk. No hát gondoljunk csak bele.

Hányan vannak akiktől azt halljuk, hogy mennyire nehezen viselik párjuk, férjük, feleségük egyes tulajdonságait. Hogy milyen jó is volt szabadon, függetlenül, gondtalanul élni. Míg független voltam, főleg az idősebb kollegák előszeretettel jöttek a szöveggel: persze te könnyen vagy, blablabla. Még most is egyébként. Hát ha ez kell, tegyenek próbát. Küldjék el párjukat, családjukat kirándulni, vagy épp egy tanulmányútra, vagy bárhova. És élvezzék az egyedüllétet. Biztos van aki egyébként élvezné is. Egy darabig. Aztán hamar rájönne, hogy semmi nem olyan jó. Nincs kivel megosztani az örömöd, a bánatod, és még a vacsora sem esik olyan jól mint korábban.

Biztos sokan nem értenének egyet velem, de azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy ha hosszú idő után látjuk viszont szeretteinket, nagyon tudunk örülni nekik.

Miért is jövök én ezzel a szöveggel? Hát azért, hogy mndenkinel felhívjam a figyelmét rá, hogy mekkora kincs is az, ha van kihez hazamenni, ha valaki vár otthon, vagy valakit haza várhatunk, még akkor is, ha egy idő után teljesen természetessé és megszokottá válik a dolog. Gondolkodj el rajta kicsit, és ha a munkából vagy csak a sarki boltból hazaérsz, tudj örülni párodnak úgy, mintha legalább egy hete nem láttad volna. Értékeld, hogy van és örülj annak ami neked jutott. Lehetne rosszabb is. És persze lehet jobb is, de ez csak rajtad múlik.