Felbátorodva azon, hogy bizonyítottan van egy “rendszeres” olvasóm, kicsit aktivizálom magam ismét. Közben eszembe jut, hogy közeleg a nőnap és illően meg kell emlékeznem róla, ahogy a valentin napról is. Nem mondhatom, hogy másképp vélekedek róla, bár Éva hozzászólása rávílágított, hogy lehet, hogy mindez csak üres fecsegés, én vallom, hogy minden napon meg kell emlékeznünk a nőkről. Nem kell több, csak vegyük eszre a nőt, a nőiességet, nyugtázzuk csupán egyetlen pillantással. Megéri. Figyeljünk nőtársainkra és becsüljük őket amennyire szívünkből telik. Egy kedves idős és bölcs férfi ismerősöm mondta egyszer (sajnos nem tudom pontosan idézni de a lényeg ez volt): A nők sokkal jobban tudnak vigyázni az értékeikre. Ezért bízom rájuk én is magam.
Sajnos nem csak a férfiak nem becsülik a nőket, de sokszor maguk a nők sem tudják becsülni magukat. Így nem várhatják el mástól sem a megbecsülést. Hölgyeim, ha egy kis öztönzés kell, olvasák el Eve Ensler: Vagina monológok c. írását. Néhány éve színházban láttam és nemrégiben a könyvet is megtaláltam a könyvtárban. Sugárzik belőle az erő.
Végül egy versrészlet, ami eszembe jutott hirtelenjében.
Ne bántsd
Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted, magadat érte kínokba veretted s nem adtál két pofont neki. Telefirkáltad a falat vele. ... (József Attila)
köszönöm, h 2-3 nap után már-már rendszeres ólvasónak számítok.maradjunk annyiban, h néha benézek.és bármennyire imponáló, h belekerültem az általad írt szövegbe, sajnos ma is kötözködős kedvemben vagyok.(esküszöm vannak olyan napok, mikor mikor mások szerint aranyos vagyok.erről olvastam vmit.úgy szólt: “Ha közlendőm nem sértett/vagy bántott-perpill nem tudom- meg senkit, akkor nem mondtam semmit sem.” ezt próbálom kerülni, de mivel nem szoktam blogokra írogatni vagy csak nagy ritkán, így bennem van a bizalmatlanság. itt is.amit tükröz az is, hogy még abban is találok kivetnivalót, amiben valószínűleg nincs is.egy idő után biztos elmúlna. de akkor is megmarad a feszengés, hisz nemcsak az irományaidat nézik meg az erre betévedők, ha nem a hozzászólásokat is. naná. és mivel nem mindenki rendelkezik a nagyszerű fogalmazási technikával, így már többször átgondolandó a nehezen megszült komment végeredményének elküldése.)
és itt akár(még mindig nem a témával kapcsolatban) hozzátehetem, h teljesen véletlen akadtam rá az oldaladra.és számomra is meglepetés volt hogy írtam fel.annál is nagyobb a válasz. no de lássuk a problémát. a pangást is megvitathatjuk tőlem. de előtte….
mondják, hogy a női lélek törékeny. hiszem, hogy tényleg így van, csak mindenkinél más a tűréshatár. megbecsülik magukat. de 1-1 veszekedés, szakítás, értelmetlen és ostoba bántó mondat sokat ronthat a helyzeten. bárkinél kicsúszhat, a bocsánat kérés megtörténhet, de a szó megmarad. apró tettekkel, mozzanatokkal porba hullhat a legerősebb önbecsülés is. és itt gondolok a másik nemre is.becsüld meg magad! mennyire egyszerűnek hangzik. de a világ kegyetlen.két változat lehetséges ez okból: 1. teljes összeroppanás, mely másoktól való függést eredményez. ez az, amit nem kívánok senkinek. mintha csak a drogtól függenél. 2. erősebb lesz az illető és cinikus. nemhogy véleményt nem fog senkitől meghallgatni, de a másik bántása keresetlen élvezetet hozhat a konyhára.na persze elveszhet a szeretet képessége. vagy legalábbis eltűnik egy időre. ezeket újra tanulni nem kis munka.
megint eltérhettem a témától, de már csak babonából sem olvasom vissza.(el nem küldeném:_)
Nem véletlen az idézőjel a “rendszeres”en. ennek ellenére visszatérsz újra és reagálsz. A válasz nálam természetes. Az idézet ismerős, de én nem tudnék sem szándékkal sem szándék nélkül senkit. Ennek ellenére néha biztos sikerül. Örülök, hogy ha véletlenül is, de rátaláltál a blogomra és hacsak a kötözködös kedved is, de válaszra inspirált. Mert így, ha nem is bántottam senkit, amit írtam nem volt hiábavaló. De komolyra fordítva a szót, a lélek (nem csak a női) törékeny. nem csak mindenkinél de minden pillanatban más a tűréshatár. a világ pedig kegyetlen, ettől függetlenül, vagy éppen ennek ellenére nem szabad kiölnünk a boldogságot vagy a szeretetet a szívünkből, csak mert valaki egyszer a lelkünkbe gázolt. “ami nem öl meg az megerősít”, hogy én is egy idézettel válaszoljak. A cinikus reakció pedig legtöbbször nem más mint egyfajta védelmi reflex, hogy eltakard vele azt, amit valójában érzel.