Régen írtam már rendes posztot, bár van egy talonban de azt még emésztgetem és elmélázgatok raja, vajon tényleg akarom-e közszemlére tenni. Ideje lenne már megosztani valamit veletek ismét, valami könnyed de mély, érzelmes, érzelgős gondolatokat, amik a fejemben motoszkálnak. Néha úgy tűnhet, mintha csak élnék bele a vak világba. Biztosan volt, van és lesz is ilyen. Mintha nem érdekelne semmi, nem foglalkoztatnának az ‘élet nagy dolgai’. Igazából olyankor sem pihen az elmém és a szívem. Gondolataim cikáznak, lelkem hullámzik a mélység és magasság között. Gondtalannak tűnök néha, máskor gondterheltnek. Lehet, hogy a gondtalanság látszata komoly gondokat rejt és a gondterheltség oka valami apróság, vagy nem is gondterheltség, csak úgy valamiben elmerültem, valami foglalkoztat és nem tudok szabadulni tőle. Például egy feladat, amit nem tudok teljesíteni, valami ami nem akar sikerülni. Ezek ugyan nem az élet nagy dolgai, de attól még nagyon fontosak lehetnek. Na de mik akkor az igazán ‘nagy’ dolgok? Nehéz lenne választ adni erre. Szerintem mindenkinek, mindig más a nagy dolog. Nyilván nekem is más volt fontos pár évvel ezelőtt és más most. És pár év múlva is egész más lesz. Ez most konkrétan is igaz, mert az elmúlt és elkövetkező évek számos nagy változást hoztak/hoznak életemben. Pedig a jövőbe én sem látok, de azért van ami biztosan bekövetkezik hamarosan.
Számomra az élet legnagyobb dolga és egyben legnagyobb misztériuma a szeretet. A szeretet bármely formájáról is legyen szó. De erről már minden bizonnyal írtam. Többször is. Szeretni és szeretve lenni. Ez a legfontosabb. Ha belegondolunk, tulajdonképpen születésünktől fogva – sőt már korábban is – szeretet vesz bennünket körül. Sőt, a kezdet kezdetén csak a szeretet van, nincsenek negatív, rossz érzések velünk kapcsolatban. Aztán ahogy növekszünk, persze lesz amikor nem szeretnek és lesznek akik nem szeretnek. De mindig lesznek olyanok, akik akkor is szeretnek ha nem vagyunk szépek vagy jók, ha nem vagyunk okosak vagy ügyesek.
Az emberek valahogy hajlamosak elfelejteni, hogy szeretet veszi őket körül. És ami nagyobb baj, elfelejtik hogyan kell szeretni. Pedig, ahogy mindenben meg lehet találni a szépséget, úgy mindenkiben meg lehet találni azt, ami miatt szerethető. Na jó, mindenkit azért nem szerethetünk, de gyűlölnünk sem szabad mindenkit. Az nem szép dolog. Kiállhatatlanok és rondák is leszünk tőle.
Eszembe jut egy idézet:
Ötven évesen mindenkinek olyan arca van amilyet megérdemel. /George Orwell/
Sokat gondolok erre a mondatra és hiszem hogy van benne igazság, mert ennyi év után azért meglátszik az emberen ha sokat fintorog és utálkozik, ahogy az is ha sokat mosolyog. lényeg a lényeg, hogy szeretnünk kell embertársainkat. Sajnos manapság egyre több gyűlölködés és agresszió vesz körül bennünket ami nagyon nem jó és aki szeretné az sem annyira tudja kivonni magát alóla. Biztos a rohanó életmód, a stressz, a folyton gyűlő bajok és nehézségek, a kilátástalanság és ehhez hasonlók amik bennünket körülvesznek okozzák mindezt. Ilyenkor is próbáljunk a szeretteinkre gondolni és azokra akik szeretnek bennünket. És küldj egy mosolyt az idegennek is aki veled szembe jön. Még akkor is, ha valamiért ő utálni akar.
Nem ezt akartam kihozni ebből, de sebaj. Majd legközelebb másfelé terelem a gondolataimat.
